Bár kétség nem férhet hozzá, hogy a győzelem elérésének legbiztosabb útja a megfontolt építkezés, vagyis a szervezkedés, és a rendszer saját maga által felkínált lehetőségeinek összehangolt, minél hatékonyabb kihasználása, azonban hatalmas hibát követnénk el, ha nem látnánk meg azokat a pillanatnyi - helyenként periodikusan ismétlődő - időszakokat, melyek alatt lehetőség van kicsit felgyorsítani az iramot.

A március ugyanis hagyományosan nem a lassú szöszmötölés hónapja, hanem mindig a gyorsított tempóé, és a hathatósabb eszközök bevetéséé. Valójában nyár előtt ez az utolsó esély bármit is lépni, ugyanis ha március 15-én nem történik semmi, akkor október 23-áig egészen biztosan nem fog.

Idén ráadásul egy új momentum is színesíti a tavaszi hadjárat képét, ami erkölcsi legitimációt adhat a határozott kiálláshoz, és a nemzet akaratának mielőbbi érvényesítéséhez. Van az évnek 10 hónapja, amikor apránként kell haladni, de a március és az október nem tartozik ezek közé.

Mindenekelőtt viszont érdemes tisztázni, hogy mit értünk harc, hadjárat, illetve hathatósabb eszközök alatt, mielőtt valami csökkent értelmű hatósági ember kitalálja, hogy én itt fegyveres ellenállásra, vagy az erőszak egyéb formáira uszítok.

Erősen azon a véleményen vagyok, hogy akinek mindenről az erőszak jut eszébe, az valójában saját magából indul ki, éppen ezért, ha azt tapasztaljuk, hogy a nyomozó hatóságok az ésszerűnél sokkal több írásból vélnek kilátni erre való uszítást, azzal valójában lelkük mélységeit tárják fel előttünk, megmutatva, milyen nyomasztóan túlreprezentáltak közöttük a nyíltan vagy látensen erőszakfetisiszta állatok.

A nyomáskifejtés ugyanis nem jelent mást, mint a gyülekezésnek alkotmányos alapjogként való gyakorlását, ugyanis megfelelő létszám esetén egy teljesen békés, de határozottan kiálló (nem fél óra után hazacsámborgó birkákból összecsődített) tömeg is képes lehet olyan erős hatást kifejteni az egyes döntéshozókra, mint egy kisebb, de erőszakosabb csoportosulás. Aki kételkedik ennek a lehetőségnek a valódiságában, az egyszerűen egy hadászati retorikába belehülyült materialista.

Ugyanígy a harc sem jelent feltétlenül erőszakot, ez ugyanis kizárólag a nemes küzdelem fogalmának egy erősebb módozata. Küzdelemről értelemszerűen mindig egyenrangú felek szembenállása esetén beszélünk, vagyis akkor, ha nemes, kiegyenlített, lovagias mérkőzés folyik. Miután viszont azok, akik a túloldalon vannak (illetve áttételesen rajtuk keresztül azok is, akik őket védik) a magyarság vesztére törnek, a Cion Bölcseinek megfelelő alapossággal gyengítve, korcsosítva, taposva a magyart, így kimondhatjuk, hogy a velük szembeni kiállás leírására a küzdelem kifejezés használata mindenképpen pontatlan szóhasználat lenne.

Amikor tehát harcról beszélünk, akkor ez alatt elsősorban a törvényes kereteknek megfelelően, a demokrácia játékszabályai szerint, egy hagyományos jogállami küzdelem külsőségei között történő erőmérő találkozást értünk, csak éppen a lovagiasság elveitől elrugaszkodott ellenfélre vonatkoztatva.

A fentiek alapján kimondhatjuk tehát, hogy március esetében harcról, hathatós kiállásról, és gyors rohamléptekről beszélni nem hogy nem antidemokratikus, hanem éppen ellenkezőleg; a lehető legközvetlenebbül alkotmányos, és törvényes gondolkodásmód.

Arra, hogy ezek a cselekedetek a gyakorlatban miként kell, hogy megvalósuljanak, majd holnap írok.

By SoDI

Tudom, hogy ez nagyon erős szerénytelenségnek fog tűnni, de akkor sem mehetek el amellett, hogy Molnárgörény társai a Lassan a Testtel mozgalomban minden bizonnyal erősen az én személyes ötletemet gondolták tovább az új kezdeményezésükkel. Még nyáron ezen a blogon írtam arról, hogy a végzetesen széttagolt nemzeti ellenállás összefogásához szükség lenne egy olyan jelképre, ami alá mindenki (a többi csatlakozó némelyikével szemben tanúsított esetleges ellenérzései dacára is) be tud tagozódni. Én erre - SF javaslatára - a kettőskeresztet javasoltam, azonban most be kell látnom, hogy ez a nyolcágú csillag sokkal jobb választás ennél.

Ez ugyanis nem kötődik egyetlen világnézeti, vagy vallási közösséghez sem, ezért tökéletesen alkalmas az Orbán Viktor által előszeretettel emlegetett „új többség” megszólítására, beleértve azokat a baloldali gondolkodású honfitársainkat is, akikkel megfelelő körülmények között mindannyian örömmel dolgoznánk.

Tudnunk kell ugyanis, hogy nincs annál nagyobb hazugság, mint amikor valaki a hagyományos baloldali gondolatokat a nemzetellenességgel azonosítja. Tény ugyan, hogy a történelem rengeteg példát mutat arra, hogy a hazaáruló, és a magyarság felszámolásán mesterkedő erők előszeretettel használták a baloldali gondolatokat saját önös érdekeik érvényesítésére, de ez még önmagában nem teszi indokolttá, hogy pusztán emiatt eleve elítélően nyilatkozzunk mindenkiről, aki baloldalinak vallja magát.

A baloldaliság ugyanis - a közhiedelemmel ellentétben - nem azonos a szociális demagógiával. Az, hogy sokak szemében mégis ezzel ellentétes kép él róluk, elsősorban annak köszönhető, hogy ha az ember egyszer elkezdi baloldali gondolatok és értékek mentén megszervezni a kommunikációját, akkor nagyon könnyű a kisebb ellenállás felé mozdulni, és az előremutató, az emberek közötti szolidaritás - első blikkre - mozgósításra kevésbé alkalmas gondolata helyett inkább az irigység állati ösztönére építeni.

„Neked azért van kevés, mert nekik sok van!” - harsogták a kommunisták, és az emberek a több évtizedes agymosásban ezt azonosították a baloldalisággal, holott ez csupán a szláv nacionalizmus gyilkos vírusként terjedő rákfenéje volt, amelyik a könnyebb terjedés érdekében álcát öltött magára, és ott támadott, ahol egy egészséges társadalom a leginkább sebezhetőbb: a világnézetileg képzetlen bamba tömegek elemi elégedetlenségérzeténél.

A valódi baloldaliság viszont nem ezt jelenti, hanem a humanitárius elkötelezettséget, az embertársaink bajai iránt mutatott empátiát, és az őszinte segítő szándékot. Az elesettek részéről pedig ennek a segítségnek az együttműködő elfogadását. (Szándékosan nem azt írtam, hogy hálás elfogadását, mert azt talán sokan a büszkeségüket sértőnek érezhetnék.)

Ha jobban megfigyeljük, akkor láthatjuk, hogy valójában ez az égvilágon sehol nem ütközik a valódi nemzeti célokkal, vagy akár egy olyan ország képével, ahol a tehetséges, magukért és a közösségért tenni képes emberek méltó módon emelkednek ki a többiek közül, hogy aztán ezáltal is több eszközük legyen elesett honfitársaik megsegítésére. (Ellentétben a kommunizmus kontraszelektív felépítésével, amelyik hazug módon a baloldali értékeket szembeállította a verseny gondolatával, egymást kizáró fogalomként kezelve őket.)

Kimondhatjuk tehát, hogy a nemzeti érdekeink érvényesítéséért vívott küzdelemben örömmel kell fogadnunk baloldali érzelmű honfitársaink csatlakozását is, és éppen ezért az eredményesség szempontjából példamutatóan előremutató minden olyan ötlet, ami párt -és ideológiasemleges jelképek választásával igyekszik megelőzni azt, hogy akár csak egyet is elriasszon közülük a közös harc ügyétől.

Ezért a merőben szűk kört megszólítani képes kettőskereszttel szemben ez a nyolcágú csillag valóban remek ötlet.

By SoDI

Megvan a jelkép, amiről írtam, SF javaslata alapján. :)

By SoDI

Múltkor ugye ott hagytuk abba, hogy szükséges az emberek elégedetlenségének az elmélyítése, és annak az igénynek a megteremtése, hogy ezt drasztikusabb változások segítségével érjék el. Ebben két dolog akadályoz minket. Egyrészt a kormányzat őszre tervezett sokmilliárdos propaganda-hadjárata, másrészt a tavaszra várható népszavazásba vetett remény.

Ez ellen pusztán a hagyományos ellenpropaganda kevés, mert az csak a Fidesz malmára hajtaná a vizet, ők pedig határozott érdekellentétben állnak a valódi változásokkal. Gerillacsapatokban autókat gyújtogatni viszont teljesen értelmetlen dolog lenne :-), ezért a médiaüzenetek összeállítása, mint eszköz mégsem elvetendő, a fő kérdés csupán az, hogyan biztosítsuk, hogy ez ne olvadjon bele a Fidesz népszavazással kapcsolatos üzeneteinek sorába, hanem egyéni színt mutatva képes legyen rávilágítani az erősebb módszerek szükségszerűségére – anélkül persze. hogy eközben áthágnánk a törvényeket.

Saját magunk határozott megkülönböztetése a velünk rokon célokat tápláló, azonban a jelenlegi féldemokrácia fenntartásában érdekelt körök kommunikációjától tehát elementáris jelentőségű, és szerintem ezt nem alapozhatjuk mindösszesen a használt retorika különbözőségeire, helyette szükség van arra, hogy egyértelműen azonosíthatóak legyünk, mint az üzenetek forrása. Szükség van tehát egy jelképre, mely alá fel lehet sorakozni, és ami egyfajta védjegyként tud funkcionálni a médiaharc folyamán.

Ez a jelkép viselheti magán a nemzeti jelképek (úgy mind árpádsáv) sajátosságait, azonban annál specifikusabbnak kell lennie. Kell egy jel, ami alá az egymással egyébként a hétköznapokban hadakozó jobboldali csoportok is be tudnak állni, de úgy, hogy mindeközben nem érzik csorbulni belső autonómiájukat. (Ellenkező esetben jön a szokásos ’ki vezessen minket?’, ’kinek van joga sajtótájékoztatót tartani a nevünkben?’-féle játék, és annak soha nincs jó vége).

Ez a jel tehát egy célt kell, hogy megtestesítsen, de semmiképpen sem kötődhet egyetlen csoporthoz sem. Az igazán hatékony az lenne, ha – miután megalkottuk ezt a szimbólumot -, sikerül egy olyan mozgalmat kerekíteni hozzá, hogy mindenki, aki a politikai rendszer határozott megváltoztatásában érdekelt, az ezzel kapcsolatos kommunikációja kapcsán minden alkalommal utalna erre a jelre.

Egy szimbólum kell. Egy valós igényt megtestesítő szimbólum.

Hogy ez mi minden lehet, arról majd legközelebb.

By SoDI                                                                                                                                  

Szóval, gyermekeim az égben, nekem már van egy blogom, de most mégis elindítottam ezt az újabbat a régi mellé, ugyanis erre a helyre azokat az írásokat szánom, melyek olyan módon születnek meg, hogy mindenféle koncepció és cél nélkül leülök a klaviatúrához, elkezdek gépelni, aztán a végén ebből kikerekedik valami, ami attól függetlenül, hogy különben érdemes-e netes publikációra vagy sem, ki fog kerülni a netre, és punktum.

Ha valaki elolvassa, elolvassa. Ha nem olvassa el, nem olvassa el, leszarom.

Ez a blog igazából a régi blogomon vezettt Államrend Megdöntése Projekt egyfajta kiegészítése akar lenni azzal, hogy minden részletében elétek tárom azokat az átmeneti fázisokat, melyek az ott leírt gondolatok megszületéséhez vezetnek. Pontosabban szólva most így hirtelen ez a tervem, aztán majd meglátjuk, milyen irányt fog venni hosszú távon a blog.

Ha valaki még nem hallott volna a Projektet, röviden összefoglalom a lényeget. Nagyon röviden arról van szó, hogy elkeserítő volt az őszi tiltakozások megosztottsága, és hatástalansága, melynek okait én elsősorban abban láttam, hogy mindenki a maga módján képzelte el a forradalmat, és így véletlenül sem ismert el senki egyetlen irányító személyiséget sem maga fölé. Ez ellen túl sok mindent nem lehet tenni, modern időket élünk, már a nemzeti oldalon is dívik az individualizmus, így a reménytelen szemléletváltás helyett olyan megoldásra van szükség, mely kihasználja ezt a szociológiai meghatározottságot, és nem hátrányként kezeli, hanem előnyt kovácsol belőle. Szükség van egy on-line közössége térre, melynél szavazások útján mindenben a többségi népakarat érvényesül, de az információelrejtés segítségével mégis kellően konspiratív, mert így a nép saját vezérévé válhat, és jól szervezett haderőként lehet képes az egyéni gerillacsapatok hálózata elsöprő csapást mérni a hatalomra. Ez persze nem cél, elvégre ilyesmit célként megjelölni bűncselekmény lenne, de maga a képesség birtoklása még nem büntetendő, ugye. :D

Ebbe a koncepcióba robbant bele Toroczkai László és Budaházy György Hunnia koncepciója, mely arra épül. hogy ki kell alakítani a második Magyarországot, Hunniát, mely végül túlnő a Gyurcsány -féle Magyarországon. A gazdasági alapja egyrészt a részvevők állami mechanizmusát kiváltó barterhálózata lenne, másrészt pedig a szakértők munkáján alapuló átalakítási terv, mely azt biztosítja, hogy senki se vádolhassa elhamarkodottsággal, és megalapozatlansággal a mozgalmat. Meg ugye ott van még Hunnia hadserege (pardon: honvédelme) , de az már csak olyan bónusz.

Az Államrend Megdöntése Projektem előző részében odáig jutottam, hogy bár Hunnia mégis jobb ötletnek tűnik a sajátomnál, azonban nem konkurenciája annak, elvégre a kétféle elgondolás remekül ki tudja egészíteni egymást azáltal, hogy az én munkám megteremti annak az alternatív lehetőségét, hogy a lassú építőmunka gyorsabb lépéseket tegyen, ha a történelmi helyzet úgy kívánja.

A legnagyobb probléma viszont, amivel mostanában szembe kell néznünk az, hogy a Fidesz népszavazásával kapcsolatos hercehurca elülteti az emberek drasztikus változtatások iránti igényét, mert ebbe a szavazásba, mint tavaszi hatalommegdöntő eszközbe vetett hitük miatt jó eséllyel nem érzik majd szükségét annak, hogy már ősszel cselekedjenek.

Szerintem ezt a problémát úgy lehetne a leghatékonyabban feloldani, ha magunk részéről elindítunk egy harmadik kampányt, amelyik a Fidesz és az MSZP egymás elleni üzenetei mellett azt mutatná be az embereknek, hogy mennyire csak a jelenlegi tarthatatlan helyzet konzerválására alkalmas a szavazásra készülődés, és hogy éppen ezért a hülyeséggel való foglalatoskodás helyett milyen fontos lenne a valódi változásokat eredményező megoldások felé fordulnunk mindannyiunknak.

Hogy ezt részleteiben miként gondolom, majd kifejtem holnap.

By SoDI